A 2016. év beszámolója


Kedves Olvasónk, kedves Támogatónk!

A karácsonyi ünnepek közeledtével engedje meg, hogy összefoglaljam alapítványunk idei eredményeit!

Januárban három, hátrányos helyzetű iskolának biztosítottunk, összesen 75 db elsősegély munkatankönyvet, továbbá mindhárom iskola egy-egy pedagógusának finanszíroztuk 50 órás akkreditált továbbképzését, hogy megteremtsük az adott iskolák elsősegély-oktatási lehetőségeit.

Februárban megrendeztük az ország első, elsősegély oktatással foglalkozó konferenciáját, melyen több mint 100 érdeklődő vett részt, pedagógusok, védőnők, mentődolgozók és orvosok. 11 fő részvételi költségeit alapítványunk finanszírozta.

Áprilisban két általános iskolában és egy szakképző iskolában tettük lehetővé összesen 400 tanuló újraélesztés oktatását, illetve tartottunk számukra baleset-szimulációs bemutatót.

Féléves elsősegély-oktatást követően komplex egészségnap lebonyolítását valósítottuk meg a monori cigánytelepen.

Májusban világviszonylatban is egyedül álló versenyt szerveztünk, a négy iskolai kategória mellett külön kategóriában versenyezhettek a mentőtiszt hallgatók, a mentődolgozók, a katasztrófa- és rendvédelmi szervek dolgozói, továbbá a sürgősségi osztályok munkatársai. A két napos rendezvényen 250 versenyző, 110 imitátor és 70 versenybíró működött közre.

A nyári hónapokban készültek az iskolai elsősegély-oktatást megalapozó kiadványaink, melyek mindhárom kötete elérhető már a könyvesboltok polcain. Kisebb fáziskéséssel a szakiskolák munkahelyi elsősegélynyújtás könyve, valamint a laikusoknak, gépjárművezetőknek és szülőknek szóló elsősegélykönyv is nyomdába került.

Szeptemberben a tanévkezdéshez kapcsolódva összesen öt iskolának ajánlottunk fel elsősegély munkatankönyveket, illetve kötszereket.

Az Elsősegélynyújtás világnapja alkalmából a Magyar Vöröskereszt országos elsősegélynyújtó versenyének lebonyolításához nyújtottunk segítséget.

Életre hívtuk az Elsősegély referencia iskolahálózatot. A kezdeményezés célja szakmai és eszköz támogatás biztosítása a referencia iskolák számára. Terveink szerint az iskolahálózat félévente újabb 5-5 iskolával bővül.

Októberben az Újraélesztés napja alkalmából több budapesti bevásárlóközpontban tartottunk ingyenes oktatásokat.

A hónap második felében Székelyföld 8 településén, összesen 12 iskolában, 1200 diákot és pedagógust tanítottunk meg az újraélesztésre, illetve tartottunk számukra baleset-szimulációs bemutatót.

Novemberben elindítottuk baleset-szimulációs képzésünket olyan iskolák számára, akik önerőből, humánerőforrás, szaktudás és eszközök hiányában ezt nem tudták megvalósítani.

Megjelentek legújabb oktatófilmjeink, melyek igazodnak a legfrissebb iránymutatásokhoz. A közel 20 oktatófilm ingyenesen elérhető youtube csatornánkon.

Decemberben a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve a hónap minden napján, beleértve az ünnepeket is élelmiszerosztásban segédkeztünk/ünk. Karácsony előtt tervek szerint 100 hátrányos helyzetű, nagycsaládhoz juttatunk el személyesen élelmiszeradományokat.

Az év során közel 3000 diáknak tanítottuk meg az újraélesztést, több országos rendezvényen, legalább 6000 laikus sajátította el az újraélesztés technikáját. Versenyeinkkel kb. 1500 diákot és mintegy 100 szakembert értünk el. Kicsivel több, mint 30 elsősegély-oktatóval tartunk rendszeres kapcsolatot, támogatjuk munkájukat és biztosítunk számukra lehetőségeinkhez mérten mindenféle segítséget. Örömünkre szolgál, hogy felnőtt önkénteseink száma meghaladja a 30 főt, iskolai közösségi szolgálat keretében közel 200 diákot foglalkoztatunk.

Céljaink, terveink a következő évvel kapcsolatban sem szerények. Az év egyik legnagyobb kihívása annak elérése, hogy a megújuló nemzeti alaptantervnek is része legyen az elsősegélynyújtás, abban kicsit nagyobb és konkrétabb szerephez jusson. Februárban ismét megrendezzük az elsősegély-oktatók konferenciáját, továbbá elindítjuk elsősegélyversenyeinket, melyek két újabb kategóriával bővülnek: 3-4. osztály és a munkahelyi elsősegélynyújtó. Reményeink szerint márciustól az TV5 tévécsatornán jelentkezünk rendszeres elsősegély műsorral a tanév végéig. Tavasszal jelenik meg az elsősegély-oktatás módszertani kiadványunk, mely a tervezett 300 oldal terjedelmével világ viszonylatban is egyedülálló lesz. Szintén tavaszra tervezzük e-learninges oktatóanyagaink megjelenését, melyek szakmai és módszertani kurzusai a közoktatásban dolgozók számára ingyenesen lesznek elérhetők. Bővítjük a referencia iskolák számát, folytatjuk a baleset-szimulációs képzéseket, továbbá félévente egy pedagógus továbbképzést is megvalósítunk. Májusban három naposra tervezzük az elsősegélyversenyek döntőjét. Júniusban a kárpátaljai magyar iskolákhoz szeretnénk eljutni, nyáron pedig életre hívni elsősegélynyújtó táborunkat.

Projektjeink nem valósulhatnának meg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium jelenlegi és egykori - akik közül sokan ma már doktornénik és doktorbácsik - elsősegély szakkörös diákjai nélkül. Lelkesedésük és segítségük mindig újabb erőt és kitartást ad. Ezúton is hálásan köszönöm nekik!

Végezetül engedje meg, hogy áldott karácspnyi ünnepeket és békés új évet kívánjak!

 

Marsi Zoltán
kuratórium elnöke