„Mentés Másként” - A konferencia, mely nem a sablonokra épít!


Egy mozgalmas, izgalmas hétfő, amely a HAT Alapítvány, a Magyar Adományozói Fórum és a Magyar Public Relations Szövetség által, 2017. április 3-án Budapesten, a Duna Palotában megrendezésre kerülő konferencia idején nem lesz hétköznapi!

Ráadásul az eseménydús napnak az estével még nem lesz vége! Különleges színházi élmény vár ránk az este folyamán!

Ha velünk tart, együtt kattintunk a „Save as” menüpontra, és egy másik világot teremtünk meg! A résztvevők a konferencia révén eljutnak a fiatalokhoz, a legérintettebb generációhoz is, hiszen akár egy híd, a lehetőségek és a megvalósítás között, úgy működik Alapítványunk!

 „Mentés Másként” - A konferencia, mely nem a sablonokra épít!

Egy eldobott pille palack, egy félig megrágott szalámis zsemle, egy jó, de megunt ruhadarab. Egy óceán, ami levegőért kiált, egy éhes száj, aminek nem jut étel, egy kopott kabát, egy az „életből kikopott” emberen! Ugye van összefüggés? Felelősség az élet minden területén.

Tanuljuk meg, hogyan kell felelősen élni, hogy átadhassuk gyerekeinknek is, és így unokáinknak már természetes lesz!
A rendezvény fővédnöke Novák Katalin, a Nemzeti Önkéntes Tanács elnöke, család- és ifjúságügyért és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

A program fővédnökét Ekler Gergely, az Új Nemzedék Központ ügyvezetője képviseli!

Bombera Krisztina, Koronczay Lilla, Baráth József és Marosi Viktor maguk is a konferencia résztvevői, akik szívesen adják nevüket olyan kezdeményezésekhez, amelyek a jövő alapköveit teszik le.

A konferencia során az előadásokon túl lehetőség lesz megbeszélni, együtt át-és újragondolni a témához tartozó ötleteket!

Egy hely az Öné, ha velünk tart! Szeretettel várjuk Önt és Partnereit!

 

14.00 - 14.45 Élet/mentés/másként! - Mégis, kinek?

Légy részese! Közösségi programok az életért

Moderátor: Marosi Viktor, Trend FM
Meghívott résztvevők:

Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány - Marsi Zoltán, elnök
NN Biztosító - Tóth Lajos, HR igazgató
Magyar Éttermek és Szállodák Szövetsége - Karakasné Morvay Klára
Pfizer Hungary Kft - Dr. Rékassy Balázs Public Affairs igazgató

 

 

További információk és részletes program>>