Milyen gyerekülést válasszunk?


Az autóbalesetek évente több ezer gyermek halálát idézik elő, nem csoda, hogy a felelősséggel gondolkodó szülők a legnagyobb biztonságot próbálják megadni szeretteiknek. Ebben próbálunk segíteni.



A megfelelő gyermekülés kiválasztását meghatározza a gyermek életkora, testmagassága, testsúlya, sőt a gépkocsi típusa is. Először egy áttekintő táblázatot mutatunk be, a részletek pedig a táblázat alatt olvashatók.

 
Életkor Üléstípus Általános irányelv
Csecsemő és kisgyerek Hátrafelé néző Minden csecsemőnek és kisgyermeknek menetiránynak háttal kell utaznia egészen addig, amíg nem érik el a megfelelő testmagasságot és testsúlyt a normál gyerekülés használatához. Ez általában 2 éves kor környékén következik be.
Kisgyermek és óvodáskor Előre néző, saját rögzítővel A megfelelő testmagasságot és testsúlyt elért gyerekek ezt használják, amíg el nem érik a következő magasság- és  súlyhatárt.
Kisiskolás kor Ülésmagasító Leginkább a 8 és 12 év közötti korosztály használhatja, akiknek a testmagassága 150 cm feletti. A gyermek rögzítése itt a gépjármű biztonsági övével történik.
Gyermekkor Gépkocsi saját biztonsági öve Általában 13 éves kor felett. Amikor a gépjármű saját biztonsági öve már megfelelően illeszkedik a gyermekre.


Rögzítés

A csecsemő- és gyerekülések kétféleképpen rögzíthetők. Alapesetben a gépkocsi hárompontos biztonsági övével, azonban a fiatalabb gépkocsik egy részében már megtalálható az ún. Isofix-rendszer. Ez olyan rögzítőpontokat jelent a hátsó ülések alatt, amelyek a hagyományos, hárompontos biztonsági övnél hatékonyabb rögzítést tesznek lehetővé. Az ülésmagasító nem kerül rögzítésre, itt csupán a hárompontos biztonsági öv szolgálja a rögzítést.


Menetiránynak háttal

Csecsemő- és kisgyermekkorban (kb. 2 éves korig) ez a szállítási mód javasolt a hátsó ülésen. Abban az esetben, ha a kisgyermeket az anyósülésen szállítjuk, ügyeljünk arra, hogy a légzsákot kikapcsoljuk! Kereskedelmi forgalomban kaphatók olyan ülések is, amelyek használhatók menetiránnyal háttal és azzal szemben is, sőt a későbbiekben ülésmagasítóként is használhatók (három az egyben).

Indulás előtt győződjön meg, hogy:

- a gyerekülést biztosan rögzítette,
- a gyermek feje nem billen nagyon előre,
- a gyermeket bekapcsolta,
- a gyereket rögzítő hevederek nem sértik fel a kisgyermek nyakát és egyéb testrészeit,
- a kisgyerek a napsugaraktól védve van,
- ha elől utazik, az utasoldali légzsákot kikapcsolta.

Ha a kisgyermek lába hosszú és a normál ülés háttámlájához ér, hajlítsa be térdben a lábát! Az öv okozta vágások, nyomások megelőzése érdekében használhat pelenkát vagy törölközőt.
Egyes bébiülések repülőgépeken is használhatók.


Gyerekülés

Általában két éves kortól használható, menetiránynak megfelelően elhelyezve, Isofix-rendszerrel vagy a gépkocsi saját, hárompontos biztonsági övével rögzítve a gyerekülést. A gyermek rögzítését a gyerekülés saját, négypontos rögzítői biztosítják. Egyes gépkocsikban lehet beépített gyerekülés vagy ülésmagasító.

Indulás előtt győződjön meg, hogy:

- a gyerekülést biztosan rögzítette,
- a gyermeket megfelelően rögzítette,
- a gyereket rögzítő hevederek nem sértik fel a gyermek nyakát és egyéb testrészeit,
- a gyermek a napsugaraktól védve van.

Egyes gyerekülések repülőgépeken is használhatók.


Ülésmagasító


Általában 8 és 12 éves kor között használhatók, abban az esetben, ha a gépkocsi saját, hárompontos biztonsági öve megfelelő helyen halad át a gyermek váll- és nyakvonalánál. Az ülésmagasító használatának célja, hogy a gyermek testmagasságát a beépített biztonsági övhöz illessze.

Ügyeljen arra, hogy:

- a gyermek vállát és nyakát ne vágja, ne sértse az öv, szükség esetén helyezzen oda puha anyagot,
- a gyermek soha ne vezesse át a hóna alatt az övet,
- a gyermek ne dőljön oldalra (pl. aludni) a hátsó ülésen,
- a gyermek ne utazzon előre hajolva.


Beépített biztonsági öv

Ha a testmagasság eléri a 150 cm-t, nincs szükség ülésmagasítóra, a gyermek használhatja a normál, hárompontos biztonsági övet, illetve már elöl is utazhat.

Ügyeljen arra, hogy:

- a gyermek vállát és nyakát ne vágja, ne sértse az öv, szükség esetén helyezzen oda puha anyagot,
- a gyermek soha ne vezesse át a hóna alatt az övet,
- a gyermek ne dőljön oldalra (pl. aludni) a hátsó ülésen,
- a gyermek ne utazzon előre hajolva.


Ajánlott oldalak:

Gyerekülés használata a KRESZ előírásai alapján>>