A defibrillátor szülőatyja


William Bennett Kouwenhoven 1928-ban kezdte vizsgálni miként lehetne a megállt szívet újraindítani. Az akkoriban már alkalmazott nyílt szív masszázs helyett egy lényegesen könnyebben kivitelezhető megoldásra volt szükség.

Az 1920-as évek elején a villamosenergia forradalmasította a mindennapi életet, az ipari elterjedése mellett egyre inkább kényelmesebbé tette a háztartásokat is. Az áramütés veszélyeivel azonban kevesen foglalkoztak. A New York-i elektromos társaság (Consolidated Electric Company) 1926-ban a Rockefeller Intézet közvetítésével egy tapasztalt villamos mérnököt, William Bennett Kouwenhovent kérte fel, hogy vizsgálja meg mit lehetne tenni a halálos áramütéseket követően, ezáltal csökkentve az egyre növekvő munkahelyi halálozások számát.
 

Kép forrása: http://www.cchayes.com>>

Az áramütés következtében megálló (vagy fibrilláló - azaz nem megfelelően összehúzódó) szív működése felnyitott mellkas mellett alkalmazott, ún. nyílt szívmasszázzsal rendezhető, azonban ez csak egészségügyi dolgozók által volt kivitelezhető. Kouwenhoven a Johns Hopkins Egyetem munkatársaival a zárt, azaz mindenki által alkalmazható mellkasi nyomásokkal is kísérleteztek, de a nagyobb áttörést az a felfedezés hozta, mely bebizonyította, hogy a test megfelelő helyére helyezett és megfelelő áramerőséggel végzett áramütés rendezheti a szív működését.

Az 1886. január 13-án Brooklynban született tudós ezzel megalapozta a defibrillátor kifejlesztését. Első kísérleti alanyai patkányok (1928), majd macskák voltak. 1940-ben már kutyán tudtak nyílt mellkas mellett hatékony defibrillálást végezni, a zárt, emberen is elvégezhető defibrillására pedig 1957-ig kellett várni. Henry Bahnson 1958-ben a kifejlesztett defibrillátor segítségével mentette meg egy két éves kisfiú életét. Kouwenhovent munkásságáért 1969-ben a Johns Hopkins Egyetem első díszdoktorává avatták.

A defibrillátor története>>
 

Szerző: Marsi Zoltán
Utolsó frissítés: 2014.07.31.