A sérült állapotának felmérésére több lehetőségünk is adódik, a helyszín, a környezet és a sérült elsődleges megtekintése már említésre került. Emellett fontos tartalommal bírnak a szóbeli információk, a későbbiekben pedig kifejtésre kerül a tapintás, a hallás és a szaglás.

Az állapotfelmérés során elengedhetetlen szerephez jut a kommunikáció, ezen a téren a beteg kérdéseinkre adhat célirányos (adekvát) választ, beszéde lehet zavart, de előfordulhat, hogy a kommunikáció lehetetlen.

Tudatánál lévő bajbajutott

A kommunikáció legoptimálisabb formája, ha a bajbajutott magánál van, kérdéseinkre célirányosan válaszol. Ilyen esetben az elsősegélynyújtó lehetőség szerint mutatkozzon be, tájékoztassa az illetőt, hogy járatos a segélynyújtásban. Kérdezze meg segíthet-e! Legyen határozott, közölje a beteggel a segítés szándékát. Megfelelő hangsúllyal, az empátia érzékeltetésével kommunikáljon. Beszéljen kedvesen, de célratörően. A kérdések célját és szükségét közölje a beteggel. Kellő magabiztossággal jól vezethető a beteg és környezete, így a beteg állapotára vonatkozó fontos információk könnyebben megszerezhetőek.

Lehetőség szerint a beteg mellett kell maradni. Egyrészt így észlelheti, amennyiben romlik a beteg állapota, másrészt a pszichés támogatás segítségével megnyugtatható a beteg, harmadrészt az érkező szaksegítségnek így tudja a legpontosabb információkat átadni.

A betegtől és környezetétől igyekezzen minél teljesebb képet kapni. Ennek megfelelően próbálja kideríteni:

• Hogyan alakult ki a jelenlegi állapot?
• Mi volt az előzmény?
• Mik a jelenlegi panaszok?
• Korábbiakban hasonló állapot volt-e már?

Baleseti sérülés esetén kérdezze meg:

• Emlékszik-e mi történt?
• Volt-e eszméletvesztése?
• Hol érez most fájdalmat?
• A fájdalom jellege, erőssége változott-e?

Hirtelen bekövetkező rosszullétnél kérdezze meg:

• Volt-e már ilyen korábban?
• Ha igen, akkor mi tettek?
• Van-e ismert betegsége?
• Szed-e valamilyen gyógyszer?
• A rosszullét előtt mit csinált?

Törekedjünk arra, hogy minél pontosabban fogalmazza meg a beteg a panaszait. A beteg és környezete vizsgálata során külső jelek is segíthetik munkáját, illetve vezethetik a vizsgálat irányát. Ilyenek lehetnek:

• feltalálási helyszín
• feltalálási testhelyzet
• sérülés körülményei, sérülés mechanizmusai
• beteg ruházata (szennyezettség /vér, testváladék/, sérült ruházat)
• egyértelmű panasz, tünet megléte (nagy fájdalom, erős vérzés, zavartság, görcsroham, hányás)

A betegtől és környezetétől megtudható panaszok:

A panaszok a kellően éber betegtől megtudhatóak, sőt az is előfordulhat, hogy – állapotrosszabbodás következtében – az elsőnek helyszínre érkező segélynyújtó fontos információkat tudhat meg a betegtől, aki ezt – állapotváltozása miatt – a kiérkező szaksegítségnek már nem tudja elmondani.

A betegtől kideríthető panaszok körbe tartozik pl. a fájdalom, a mozgásképtelenség, a mozgási nehezítettség, a szédülés, hányinger, gyengeség, ájulásérzés. De nem szabad elfelejtkeznie a beteg kiszolgáltatottságáról, akár félelméről sem.

A környezettől megtudható tünetek azok, melyekre a beteg korábbi, vagy jelen állapotából adódóan nem emlékszik, illetve állapotából adódóan nem tudja elmondani. Ide tartozik többek között az eszméletvesztés, a görcsroham, a zavartság, a beszéd- és megértési zavar, az emlékezetkiesés. Súlyos sérüléseket illetően fontos a baleseti mechanizmus értékelése és a sérülés lehetőségének feltételezése.

Fontos annak a kiderítése, melyek az előtérben álló tünetek. Alapelv, hogy a tünetek és vizsgálatunk alapján felmerülő legsúlyosabb alternatívát tartsa szem előtt.

A kommunikáció speciális esetei

Gyermek esetén hangsúlyozott, hogy lehetőleg ne válasszuk el a gyermeket környezetétől (pl. szülők). Hívjuk fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy a gyerekre kihat a környezet. Azaz pánik, túlzott pszichés izgalom, hangos felelősségkeresés egyértelműen rontja az erre érzékeny gyermek állapotát, megnyugtatása akár lehetetlenné válhat. Tekintse a gyermeket partnernek, ennek érdekében tájékoztassa, mi fog történni vele, ha vizsgálatot, vagy ellátást végez. Próbáljon életkorának megfelelő szinten kommunikálni, legyen higgadt és empatikus. A gyermekek nagyon jól érzékelik a metakommunikációs jeleket, ezeket kerüljék! Ne vezesse félre a bajba jutott gyereket az ellátással kapcsolatban!

Maradjon feltétlenül a gyermek mellett, beszéljen hozzá, kezét fogva éreztesse segítő szándékát.

Az idős emberek az esetek többségében számos kórelőzménnyel bírnak, a segélynyújtó számára sokszor nehéz a legfontosabb információk kiszűrése. Legyen türelmes és megértő, soha ne degradálja az idős emberek képességeit. Korlátozott képességeik ellenére se kezelje őket gyereknek!

Külföldiek esetén nyelvi akadályokba ütközhet a kommunikáció. Ezen esetekben különösen fontos az empátia és annak metakommunikációja. Amennyiben sikerül közös nyelvet találni fordítson különösen nagy hangsúlyt a tájékoztatásra és a megnyugtatásra. Legtöbb esetben a legnagyobb ijedtséget az információk hiánya okozza.

Zavart tudatú bajbajutott

Nehezített a kommunikáció és súlyosabb állapot feltételezését indokolja a zavart tudató bajba jutott.

Zavart vagy tudatmódosító szer hatása alatt álló személlyel beszéljen határozottan és higgadtan, kerülje a hangos, agresszív beszédet. Az elmondottak többszöri ismétlése ellenére is őrizze meg türelmét, legyen velük is barátságos és segítőkész, azonban kerülje a túlzott barátkozást, személyeskedést! Kérdései a tünetekre, állapotának változására irányuljanak!

Szóbeli kommunikációra nem képes bajbajutott

Gyors és célirányos beavatkozások indokoltak általában azon esetekben mikor a bajba jutott kommunikációra nem képes, külső ingerekre nem reagál. Ilyen esetben a kommunikációra épülő állapotfelmérésre nincs lehetőségünk, ezért megkezdjük az állapotfelmérés következő elemét, az eszméletlenség vizsgálatát.

Ezeket is olvassa el:

1. Az elsősegélynyújtás fogalma

2. Az elsősegélynyújtás szimbólumai

3. Általános bevezető

4. A segélynyújtást segítő és gátló tényezők

5. A helyszín felmérése, a biztonság megteremtése

6. A sérült állapotának felmérése (kommunikáció)

7. Eszméletlenség és életjelek vizsgálata

8. Sérülések keresése (baleseti körülmények, tapintásos betegvizsgálat)

9. Segélyhívás

Szerző:
Marsi Zoltán - tanár, elsősegély-szakoktató
Dr. Mártai István - oxyologia szakorvos
Utolsó frissítés: 2015.11.28.