Dr. Kresz Géza


Dr. Kresz Géza 1846 augusztus 30-án született, Budapesten. Pesten szerzett orvosi diplomát 1871-ben, s előbb kerületi, majd tisztiorvos volt, 1887-ben pedig megalapította a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME), a mai mentőszolgálat elődjét, melynek ő volt az első igazgatója is. Az új szervezetnek igen nagy szerepe volt az 1892-ben kitört budapesti kolerajárvány felszámolásában. A sokoldalú orvos sokat publikált, a lehető legváltozatosabb témákban. Szó volt ezekben sok mindenről: az elmeállapotok vizsgálatáról, a tüdőbajok elleni védelemről, majd az 1880-as évek közepétől az elsősegélynyújtás és a baleseti mentés részleteiről is. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ő alapította a budapesti Korcsolyázó Egyletet is. Az 1900-as években sorra alakultak a kisebb mentőegyesületek a magyarországi városokban, falvakban, melyhez a mintát a BÖME adta.


Az ő tevékenységének eredménye volt a Mentőpalota megépítése is. 1890-ben adták át az épületet, ahol ma a mentők Főigazgatósága, a Központi Mentőállomás, a Központi Irányítócsoport és a múzeum is működik. Dr. Kresz Géza volt az, aki megkezdte a mentők emlékeinek gyűjtését és rendszerezését. Így jöhetett létre az Mentőmúzeum, mely 1890-es évek óta fogadja a látogatókat, és bemutatja a magyarországi mentők működését, eszközeit.

1901. április 10-én halt meg Budapesten. Emlékére a XIII. Kerületben utcát neveztek el, és a fentebb már említett múzeumnak is ő a névadója.


Szerző: Nyíri Nóra
Utolsó frissítés: 2016.07.15.