Minden, ami elsősegély...

Tanfolyamok az ország egész területén.
Szakanyagok, videok, tesztek, interaktív feladatok.
Az elsosegely.hu a nemzetközi iránymutatásokhoz igazodó szakmai oldal.

Szemsérülés

Szemünk a legfontosabb érzékszervünk, az emberi agy után a második legbonyolultabb szerv. Több mint 2 millió összetevő alkotja. Nem véletlen, hogy az emberi agy kapacitásának közel felét a látásunk által közvetített információk feldolgozása köti le.

Ugyan a szemzáródási reflex igen gyors, ennek ellenére előfordulhat, hogy idegen anyag kerül a szembe. Mind a fizikai, mind a kémiai szemsérülések lehetnek súlyosak, akár maradandó károsodást okozók. A vegyszerek közül különösen veszélyesek a tömény savak és lúgok, utóbbiak súlyosabb sérülést okozhatnak. 

Ideiglenes vagy tartós sérülése jelentősen befolyásolhatja a későbbi életminőséget. Szemünknél kiemelten fontos hangsúlyozni a károsodás megelőzését. A napsugárzás mellett elnegdehetetlen a megfelelő fizikai és kimiai védelem, még a háztartási tevékenységek során is!

Okok

A szem károsodását számos fizikai és kémiai tényező idézheti elő. A leggyakoribbak a következők:

  • tartós, erős napsugárzás (UV) (3),
  • nagy kiterjedésű vízfelszínről (tenger), hóról visszaverődő napsugárzás (3),
  • az alacsonyabb légréteg miatt magashegységi napsugárzás (3),
  • UV-fény (UV-lámpa, szolarium) (3),
  • hegesztőpisztoly fénye (3),
  • barkácsolás, kertészkedés során apró tárgyak (3).

 

A kémiai sérülés leggyakoribb kiváltói:

  • háztartási vegyszerek (3), lefolyótisztító (1),
  • építőanyagok (beton, cement, mész) (1,3),
  • festékoldók (hígitó, rozsdaoldó) (3),
  • műtrágyák (1).

 

Tünetek:

  • idegentest érzése a szemben (3),
  • homályos látás, látászavar, látásvesztés (3),
  • égő, csípő érzés a szemben (3),
  • piros, vörös szem (3),
  • könnyezés (3),
  • fényérzékenység (3),
  • fejfájás (3),
  • duzzanat a szem körül (3),
  • nem tudja kinyitni a szemét (2),
  • erős fájdalom (2),
  • homok érzése a szemben (2),
  • vérzés vagy véreres elváltozás (2).

 

Ellátás:

1. Kísérje fény védett helyre!

2. Távolítsa el a kontaktlencsét!

FIZIKAI sérülés esetén

KÉMIAI sérülés esetén

További teendők

Forduljon orvoshoz,ha:

  • a kellemetlen tünetek az ellátás után nem kezdenek enyhülni
  • 24 óra elteltével a tünetek nem enyhültek jelentősen (3).

Ha a tünetek nem enyhülnek rövid távon, kösse be a sérült mindkét szemét laza kötéssel (2)!

Szerző

Szerző: Marsi Zoltán

Források:

1. Mayoclinic
2. SJA
3. IFRC
4. WEBMD
5. ERC 2021